2013. november 28-án került megrendezésre a Mutass utat konferencia, melynek témája a fiatalok foglalkoztatása volt.
Az EURES, Eurodesk, Euroguidance és Europass hálózatok magyarországi képviselőinek szervezésében az esemény a témáról három szektor: a foglalkoztatási, az ifjúsági és az oktatási területein megjelenő tudást, gyakorlatot kapcsolta össze.
A tájékoztató fórum segíti a közeljövőben a munkaerőpiacra kerülő, szakképzésben, közép- és felsőoktatásban tanuló, illetve munkanélküli fiatalok elhelyezkedését és érvényesülését a munka világában. A konferencia célja volt, hogy az említett uniós hálózatoknál meglévő vagy a hálózatok munkáját támogató, fejlesztő eszközöket, módszereket, programokat és információkat megosszák egymással.
A konferencia résztvevői között voltak azok a szakemberek, akik a munkaerőpiacon elhelyezkedni vágyó, tervező fiatalokkal foglalkoznak, a hálózatok munkatársai, szakértői, partnerei.
2013. november 20-án az Aquincum Hotelben tartották a PRO Vállalati Önkéntesség Konferenciát, ahol a MediaGo Alapítvány képviselői is részt vettek.
Olyan neves magyar és külföldi előadók szerepeltek, mint például Dr. Kenn Allen- alapítója és elnöke a Civil Society Consulting Group globális tanácsadó cégnek, vagy Dr. Rolek Ferenc- a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese.
Rengeteg hasznos tudnivalóval és tanáccsal látták el a megjelenteket, többek között beszéltek az új önkéntes trendekről, jó gyakorlatokról.
Olyan kérdéseket próbált megválaszolni a konferencia, mint például: Hogyan kezdjünk bele önkéntes programba egy vállalaton belül? Hogyan alakíthatunk ki olyan stratégiát, ami jól működhet a gyakorlatban? Hogyan oszthatjuk meg önkéntes tapasztalatinkat más szervezetekkel?
Magyarországon is egyre elterjedtebb a vállalati önkéntesség. A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint egy ilyen professzionális konferencia.
Gerzsényi Melinda, a MediaGo Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Zsigmond Király Főiskolán megrendezett Fórumon tartott előadást, a 2011-ben életbe lépett, középiskolások számára kötelező önkéntességi szolgálat lehetőségeiről. Marczellné Szilágyi Eszter a Zsigmond Király Főiskola docense és mentora a fiatalok mentorálásáról beszélt, azaz arról, hogy hogyan támogassuk tanárként a diákot a felsőoktatásban, valamint szintén kihangsúlyozta az önkéntesség lehetőségeit.
A konferenciateremben olyan kerületi iskolaigazgatók és helyettesek gyűltek össze, akik a tanulók számára különböző alternatívákat tudnak nyújtani az önkéntesség terén.
Mi is részt vettünk az augusztus 1-3 között megrendezett Kapunyitási Pánik Fesztiválon. Alapítványunk tevékenységéből fakadóan (a fiatalok elhelyezkedését hivatott segíteni) fontosnak tartjuk, hogy ilyen hasznos szakmai eseményeken megjelenjünk, mert itt közvetlenül feltehetik nekünk a fiatalok kérdéseiket. Csapatunk nagyon sok jó tapasztalatot adott át és szerzett az eseményen. A nagy meleg ellenére is sok résztvevőt csalogattak az Erzsébet térre a színes szakmai és zenei programok. A legnagyobb érdeklődés a nemzetközi és az Életpálya Program hazai önkéntes lehetőségeinket övezte, illetve a gyakornoki programunk is felkeltette a tudatos fiatalok érdeklődését.
Helyszín: Szent István Egyetem, Gödöllő Időpont: 2013. 04. 17.
Előkészületek
A MediaGo Alapítvány az állásbörze egész ideje alatt standdal várta az érdeklődőket. Informatív szóróanyagokkal és szóban tájékoztattuk a látogatókat a gyakornoki programjainkról (HR, Webdesigner, Online marketing, Médiakommunikációs és Szerkesztőségi gyakornok), amelyek kiváló lehetőséget biztosítanak a releváns szakmai tapasztalat megszerzésére, valamint jó alkalom a kapcsolati tőke kiépítésére és szélesítésére is. Az egyik legfőbb célunk az önkéntesség népszerűsítése, amelynek központi tényezője a társadalmi felelősségvállalás, valamint úgy is tekinthetünk rá, mint tapasztalatszerzési lehetőségre. Az érdeklődők papír alapon is odaadhatták az önéletrajzukat, de akinek erre nem volt lehetősége, online is jelentkezhetett a meghirdetett pozícióinkra.
Helyszín: SYMA Rendezvényközpont Időpont: 2013. február 26-27.
Előkészületek
Alapítványunk, a MediaGo Alapítvány a rendezvény teljes ideje alatt saját standdal vett részt az állásbörzén. Egy időben 3-4 önkéntes gyakornok állt az érdeklődők rendelkezésére.
Standunknál informatív anyagokkal, valamint szóbeli tájékoztatással igyekeztünk a kíváncsiskodók kérdéseire válaszolni a gyakornoki lehetőségeinkről (HR, IT rendszergazda, IT programozó, online marketing, médiakommunikáció, webdesigner, pénzügy területen). Amennyiben a jelentkezők szerették volna önéletrajzaikat leadni önkénteseinknél, azt is megtehették, illetve a még bizonytalankodókat vagy akinek elfogyott a kinyomtatott cv-je az email-es jelentkezést ajánlottuk. Alapvető feladatunk az önkéntesség elterjesztése, akár mint szakmai tapasztalatszerzési lehetőség, akár mint kapcsolatépítési lehetőség, a fiatalok számára mindenképpen hívogatólag hat.