A 2013. augusztus 6-án megtartott utolsó Életpálya önkéntes oktatás fő témája ismét a konferencia volt. Megtörtént a végső összegzés az Életpálya Napokkal kapcsolatban. Levontuk a tanulságokat és a következtetéseket. Meghallgattuk önkénteseink ötleteit a konferenciáról és megbeszéltük, hogy azok megvalósíthatók – e. Az utolsó oktatás keretében elláttuk jó tanácsokkal önkénteseinket és felhívtuk a figyelmüket arra, hogy használják ki a lehetőségeiket és tekintsék az önkéntességet egy önismereti, tapasztalatszerzési lehetőségnek. Az oktatás végén ellenőriztük a főbb adminisztratív pontokat.
A 2013. július 24-én megtartott Életpálya önkéntes oktatás központjában a projektzáró konferencia állt. Ötleteltünk a megvalósítással és a kivitelezéssel kapcsolatban. Emellett áttekintettük az Életpálya Program főbb szerkezeti elemeit, mert ez egy jó kiindulási pont a konferencia megszervezéséhez. Az önkénteseink megkapták az erre vonatkozó instrukciókat. Arra buzdítottuk őket, hogy minél aktívabban vegyék ki a részüket a szervezésben, hiszen ez is egy jó tapasztalatszerzési lehetőség.
A 2013. április 19-én megtartott Életpálya önkéntes oktatás keretében megbeszéltük, hogy az Életpálya Napokból milyen következtetéseket lehet levonni és milyen hibák merültek fel a lebonyolítása kapcsán. Ötleteltünk arról, hogy milyen módon lehetne még a fiataloknak népszerűsíteni az önkéntességet és hogy lehetne őket még több területen elérni és arra buzdítani, hogy vállaljanak önkéntes tevékenységet. Az oktatás zárásaként átvettük, hogy milyen adminisztratív ellenőrzési pontoknak kell megfelelni, és ezeket ellenőriztük is.
A 2013. április 26-án megtartott Életpálya önkéntes oktatás során megbeszéltük az Életpálya Napok fő pontjait és eddig lezajlott eseményeit. Olyan alapvető dolgokra tértünk ki, mint az önkéntesség lényegesebb funkciói, aminek keretében megbeszéltük és ötleteltünk azon, hogy az önkéntességnek milyen társadalmi funkciói lehetnek. A következtetések levonása után meghatároztuk azokat az instrukciókat, amik mentén szeretnénk a jövőben szervezni és lebonyolítani programjainkat.
A 2013. április 16-án megtartott Életpálya Önkéntes oktatás keretében átnéztük az Életpálya Napokkal kapcsolatos dokumentációkat. Önkénteseinkkel átnéztük az Életpálya Napok eszközeit és kellékeit és pótoltuk az elhasználódott és megfogyatkozott darabokat, ezzel is segítve azt, hogy még jobban belelássanak az adminisztrációval kapcsolatos dolgokba. Ezt követően megbeszéltük, hogy milyen eredményekkel zárultak az előző heti események, illetve ellenőriztük az ehhez kapcsolódó adminisztrációt.