A 2013. január 21-i önkéntes oktatás központjában a kellékek állapotának ellenőrzése állt. A programban a játékhoz használt színkártyákat borítékban tartjuk, amik a folyamatos használatban elkoptak vagy elszakadtak. Ezeket az önkéntes oktatás alkalmával újra cseréltük és előkészítettük őket használatra. A még ép borítékokban ellenőriztük, hogy megvan-e minden szükséges kártya. Munka közben az új önkénteseknek elmagyaráztuk a program célját és menetét, instrukciókkal láttuk el őket a programban való részvételhez, illetve megosztottuk velük önkéntes tapasztalatainkat is.
2013. január 14-én tartottuk meg a tizedik Életpálya Önkéntes oktatást, melynek fő célkitűzése számunkra az volt, hogy elmagyarázzuk és megértessük a résztvevőkkel az önkéntes tevékenység fontosságát és hasznosságát. Az új belépők általános képzése és tájékoztatása mellett ezen az alkalmon ellenőriztük az adminisztrációt, átbeszéltük mivel lehetne gördülékenyebbé, pontosabbá tenni. Ezt követően megbeszéltük az előző heti tapasztalatokat, mindenki elmondta, hogy mi volt az, ami tetszett neki a megtartott Életpálya Napon, és mi az, amin változtatna, illetve mit tanult önkéntes előadóinktól. A következtetések levonása után meghatároztuk azokat az instrukciókat, amik mentén szeretnénk a jövőben szervezni és lebonyolítani programjainkat.
2012. december 20-án tartottuk az év utolsó önkéntes oktatását. Az eddigiekhez hasonlóan most is az újonnan bekapcsolódók képzésével indítottuk az alkalmat. Fontosnak tartjuk, hogy minden önkéntes megértse az önkéntesség fontosságát és azonosulni tudjon a program célkitűzéseivel. Mint egyfajta évzáró alkalom megbeszéltük és összegeztük az eddig megtartott Életpálya Napok tapasztalatait. Összegeztük a véleményeket és ezek alapján levontuk a jövőre vonatkozó konzekvenciákat. Az alakalom központi témája az új, lehetséges önkéntesek felkutatása volt, hiszen a programból még sok van hátra. Összeállítottuk a toborzás lépéseinek tervezetét, ami úgy gondoljuk közelebb visz a 2013-ra kitűzött célokhoz.
2013. január 7-én tartottuk meg a kilencedik Életpálya önkéntes oktatást. Az alkalom első programpontja az újonnan bekapcsolódók képzése volt. A következőkben mindenki elmesélte, hogy milyen módon találkozott már az önkéntességgel. Személyes példákkal igyekeztünk felhívni az önkéntesség fontosságára a figyelmet. Ezek után átbeszéltük az adminisztrációt és ellenőriztük a már meglévőket. Mivel ez volt az év első oktatása ezért átbeszéltük az előző év eseményeit, megbeszéltük mi volt jó és mi az, ami gyengébben sikerült. Megbeszéltük, hogyan javíthatók a gyengeségek. Az új évet új kezdetként tekintettük, így a résztvevőkkel megfogalmaztuk a 2013-as év rendezvényeire vonatozó célokat is, többek között hogy hogyan tudjuk minél hatékonyabban átadni az önkéntesség fontosságát a fiataloknak.
A 2012. december 17-i önkéntes oktatáson az első feladatunk az új önkéntesek képzése volt. Kiemelt figyelmet fordítunk minden oktatás alkalmával az új önkéntesekre, hiszen a program célja az önkéntesség intézményének elterjesztése. Ezt követően megbeszéltük, hogy milyen eredményekkel zárultak az előző heti események, illetve ellenőriztük az ehhez kapcsolódó adminisztrációt. Az új önkéntesek számára instrukciókat adtunk az Életpálya Nap lebonyolításához, ezzel is segítve jövőbeli munkájukat. Az oktatás alkalmával szóba került az új önkéntesek toborzásának szükségessége is.