Elérkeztünk a MediaGo Alapítvány által szervezett Kreatív Álláskeresés Workshop sorozat végéhez. December 19-én a „Kreatívan és merészen, avagy hogyan kerül a CV a WC-be" című előadáson egy nagyon izgalmas álláskereső történetet hallhattunk.
A fő téma Papp Ákos és Szloboda László The Toilet Book nevű projektje volt. Papp Ákos elmesélte hajmeresztő ötletüket és hogy miként szereztek vele állást, illetve bemutatta mivel töltik kreatív teamként a napjaikat az álomállás megszerzése óta.
A sztori azzal kezdődik, hogy két fiatal srác a hamburgi Miami Ad Schoolban fejleszti kreatív készségeit. Megtanulták amit meglehetett a reklámszakmáról és az erősen gyakorlati képzés által olyan projektekben próbálhatták ki magukat, ami ritka egy egyetemista életében. Már az első napon éles szakmai feladatokkal találták szembe magukat, ez az az iskola ahol a való élet az osztályterem.
Nemcsak a szakmai készségeket sajátították el, hanem kreatív és nyitott gondolkodásmódot, a világra való nyitottságot. Végeztek a suliban, gyakornokoskodtak Stockholmban és New Yorkban is, itt volt az ideje a munkaerő-piaci elhelyezkedésnek.
A december 12-i Kreatív Álláskeresés Workshop immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a MediaGo Alapítvány által. Boros Orsolya tartott előadást Gerilla önéletrajz témában. Testhezálló feladat volt ez számára, hiszen nemrégiben elkészítette Marketing Wars című gerilla videóját, aminek köszönhetően elnyert egy hőn áhított pozíciót.
Elmesélte nekünk az egész álláskeresési folyamatot, hogy mi indította erre a drasztikus lépésre, hogy zajlott az ötletelés, a kivitelezés és, hogy milyen volt a fogadtatása gerilla videójának.
A MediaGo Közhasznú Alapítvány Kreatív Álláskeresés Workshop +1 alkalmát december 10-én rendeztük meg. 10 alkalmasra terveztük a sorozatot, de menet közben úgy gondoltuk mindenképp fontos beszélnünk a kapcsolatokról is, ezért beiktattuk a +1 alkalmat. Egy kerekasztal beszélgetésre kerítettünk sort, ahol három különböző nézőpont ütközéséből alakult ki a jó hangulatú eszmecsere. A téma az álláskereséssel szoros összefüggésbe hozható kapcsolatok voltak. Vendégeink Fadgyas Bence üzleti elemző, Halász Péter online marketing szakember, valamint Gulya Gergely kommunikációs szakember voltak, a moderátor pedig Béres Szilárd médiakommunikációs szakember volt.
A MediaGo Közhasznú Alapítvány Kreatív Álláskeresés Workshopjának első decemberi alkalmát Greguss Csaba és Gratzál Anna tartotta, a Grafton Recruitment személyzeti tanácsadó cég képviseletében. Rendhagyó volt ez az alkalom, abból a szempontból, hogy teljes egészében egy interaktív beszélgetésen vehettünk részt, természetesen továbbra is álláskeresés témában. Alkalmunk nyílt találkozni egy személyzeti tanácsadó céggel, a „másik féllel", hiszen eddig álláskeresői szemmel vizsgáltuk a munkaerő-piacot. A tanácsadó cég képviselői betekintést adtak a cég mindennapjaiba, munkafolyamataikba és feltehettük kérdéseinket, tippeket, tanácsokat kaphattunk. Megismerhettük a másik fél szerepét ebben a folyamatban, aki munkaerőt keres, meghirdet egy pozíciót, jelentkezőket pályáztat, kiválaszt. Láthattuk mi alapján választanak ki egy jelentkezőt, mi lehet kizáró ok egy pályázatnál, egyáltalán hogy néz ki ez a kiválasztási folyamat, valamint hogyan segíthet egy tanácsadó cég az álláskeresésben.
A MediaGo Közhasznú Alapítvány szervezésében az Európai Unió támogatásával a Mobilitás - Fiatalok Lendületben 1.2 Ifjúsági kezdeményezések keretében megvalósuló projekt újabb workshopja került megrendezésre. A fő téma továbbra is a kreatív álláskeresési módszerek voltak, ezúttal Kiss Andrea tartott előadást, amely során bemutatott egy remek ötletet, az Önéletrajzolók elnevezésű projektjét.
Évekkel ezelőtt, még friss diplomásként megelégelte, hogy bölcsész végzettségével nem tud elhelyezkedni, vissza sem hívják a munkaadók. A kilátástalan helyzetben biztos volt abban, hogy szükség van valami újra, valami olyan dologra ami megkönnyíti a frissen végzettek elhelyezkedését. Nem váratott sokat magára az ötlet, két szintén bölcsész ismerősével megalapították a véd- és dacszövetséget, amely arra hivatott, hogy egy közösséggé összefogja az álláskeresőket.
Néhány alapvető problémából indultak ki, mégpedig az álláskeresési rendszer hibáiból. Azt tapasztalták, hogy teljesen személytelen, nem tudja megmutatni magát az pályázó, nem tud kitűnni, túl sok a sablon és a szabály. A munkaerőt keresők oldaláról is észlelhető némi hiányosság, például hogy nem tudják megfogalmazni, hogy egészen pontosan milyen munkavállalót keresnek, illetve nem akarják kiadni magukat egy álláshirdetésben, vagy, hogy néha túl magasak az elvárásaik egy pozíció betöltőjével szemben, olyan állásokhoz is kérnek felsőfokú végzettséget, ahol mondjuk nem is feltétlenül szükséges. Ezekből a problémákból kiindulva kezdték el kidolgozni az Önéletrajzolók tervét.