November 21-én újból megrendezésre került a MediaGo Közhasznú Alapítvány által szervezett Kreatív Álláskeresés Workshop. Ezúttal az állásbörzékről volt szó, megtudhattuk, hogy miért érdemes ezt az álláskeresési módszert alkalmazni, hogyan lehet felkészülni, megjelenni, tájékozódni és sikereket elérni egy állásbörzén, emellett nagyon sok hasznos álláskeresési tanácsot kaphattunk. Bogárdi-Mészöly Andrea a Frissdiplomás Kft. marketing menedzsere és Müller-Ferenczi Kinga a cég karrier tanácsadója bevezettek minket az állásbörzék világába és bemutatták a HVG Állásbörzét.
November 19-én az Európai Unió támogatásával a Mobilitás – Fiatalok Lendületben 1.2 Ifjúsági kezdeményezések keretén belül került megrendezésre a Kreatív álláskeresési módszerek című eseménysorozat ötödik előadása, melyet A magam főnöke lettem (lehetőségek vállalkozás indításakor) címmel Béres Szilárd tartott meg, a MediaGo Közhasznú Alapítvány által.
Az előadó, Béres Szilárd, MediaGo Alapítvány alapítója és önkéntese és a MediaGo Holding elnöke, saját tapasztalatain keresztül mutatta be, hogy mi szükséges egy vállalkozás beindításához, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy sikeres üzletemberré váljunk. Saját életéből kiragadott történeteken keresztül szemléltette, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és a jó tanácsok. Első kis üzletét gimnáziumi évei alatt indította el az iskolai büfén keresztül -iskolaköpeny kölcsönzéssel foglakozott-, ami az iskolatársak és tanárok körében is népszerű szolgáltatás lett. Az 5. workshop interaktív, humorral fűszerezett élménybeszámolóként és családias légkörben telt.
November 14-én megrendezésre került Kreatív Álláskeresési Módszerek elnevezésű programsorozatunk negyedik workshopja. Az eseményt Csarnai Marianna, a MediaSales Kft. ügyvezető igazgatójának előadása nyitotta, melynek témája a kínos interjú kérdések, a kellemetlen interjú szituációk illetve a furcsa álláskeresők voltak.
A MediaGo Közhasznú Alapítvány által szervezett legújabb előadás során a résztvevők a munkaerő-piac „szigetére" képzelhették magukat és sorra vehették az álláskeresés lépéseit, az esetleges hibákkal, kellemetlenségekkel együtt. „Hibázni emberi dolog, csak van amikor ciki" ezzel a Woody Allen idézettel indult a jó hangulatú képzeletbeli kalandozás a munkaerő-piacon. Az előadás célja, hogy megmutassa, hogyan lehet felkészülten érkezni a munkaerő-piacra: -hogyan írjunk önéletrajzot, mi a sablonos és mi a kreatív; -mi szerepeljen a motivációs levélben, a megpályázott pozícióhoz igazítsuk-e a levél szövegét és; -az interjúra hogyan készüljünk, milyen helyzetek, kérdések, szituációk fordulhatnak elő.
A MediaGo Közhasznú Alapítvány szervezésében a Kreatív álláskeresési módszerek című eseménysorozat harmadik alkalommal került megrendezésre. Az előadó Szabó Ditte a gyakornoki és önkéntességi lehetőségekről tartott előadást.
Manapság a pályakezdőket nehéz feladat elé állítják azzal, hogy több pozícióra 1-3 éves szakmai tapasztalatot kérnek. Ennek megszerzése a főiskolai, egyetemi tanulmányok alatt szinte lehetetlen, azonban sokan szeretnének a diploma kézhez vétele után jól fizető álláshoz jutni. Ehhez nyújtanak segítséget a gyakornoki és önkéntesi pozíciók.
A magyarországi vállalatok felismerve a külföldön már jól bevált módszert, a 2000-es évektől kezdődően egyre több gyakornoki programot hirdettek meg. Mára már nem csak a multinacionális cégek lehetőségei közül válogathatunk, hanem bekapcsolódhatunk gyakornokként a kis és középvállalatokhoz, non-profit szervezetekhez is.
A MediaGo Közhasznú Alapítvány szervezésében a Kreatív álláskeresési módszerek című eseménysorozat második alkalommal került megrendezésre. Keszthelyi Christian előadása során megismerhettük azokat a HR tanácsokat, melyek lényeges pontok lehetnek ahhoz, hogy sikeresen felépítsük személyes márkánkat, így versenyképesek legyünk a munkaerőpiacon.
Magyarországon statisztikai adatok szerint a vállalatok által meghirdetett pozíciókra közel 400 önéletrajz érkezik. Ezek közül kell a HR szakembereknek kiválasztani viszonylag rövid idő alatt, felületesen átfutott CV-ken keresztül a megfelelő, akár több körös fordulókon részt vevő leendő munkaerőt.
Az előadás során megismerhettük, mennyire nehéz helytállni az álláspiacon. Nem elég csupán a végzettség és a nyelvtudás, ha nem tudsz egyediségeddel kitűnni az akár több száz jelentkező közül, akkor szinte alig van esélyed. Néha szükség van arra, hogy nem hagyományos úton jussunk el az interjúra vagy kihasználva az internet adta előnyöket építsük fel a magunk piacképes márkáját.