A MediaGo Közhasznú Alapítvány szervezésében a Kreatív álláskeresési módszerek című eseménysorozat harmadik alkalommal került megrendezésre. Az előadó Szabó Ditte a gyakornoki és önkéntességi lehetőségekről tartott előadást.
Manapság a pályakezdőket nehéz feladat elé állítják azzal, hogy több pozícióra 1-3 éves szakmai tapasztalatot kérnek. Ennek megszerzése a főiskolai, egyetemi tanulmányok alatt szinte lehetetlen, azonban sokan szeretnének a diploma kézhez vétele után jól fizető álláshoz jutni. Ehhez nyújtanak segítséget a gyakornoki és önkéntesi pozíciók.
A magyarországi vállalatok felismerve a külföldön már jól bevált módszert, a 2000-es évektől kezdődően egyre több gyakornoki programot hirdettek meg. Mára már nem csak a multinacionális cégek lehetőségei közül válogathatunk, hanem bekapcsolódhatunk gyakornokként a kis és középvállalatokhoz, non-profit szervezetekhez is.
A harmadik workshop folyamán ismertetésre került a legtöbb olyan hazai multinacionális vállalkozás és non-profit szervezet, ahol meghatározott időszakra vagy akár alkalmi jelleggel is vállalható szinte minden ágazatban gyakornoki munka.
Az előadás keretei között a résztvevőknek lehetősége nyílt átgondolni jövőbeli terveiket saját karrierívük lerajzolásával. A jelentkezők közül egy férfi és egy női lehetséges karrier utat ismerhettünk meg. A karrier ívek minden ember életére jellemzően lehetnek folyamatosan felfelé ívelőek, melyeket megszakíthatnak váltások, kisebb hullámvölgyek vagy beállhat egy állandóság is.
Az előadás rámutatott arra, hogy mennyire fontos idejében munkatapasztalatot szerezni, ezt azonban nem csak a kötelező szakmai gyakorlat keretein belül tehetjük meg, hanem céljaink eléréséhez akár önkéntes munkát is végezhetünk. A lehetőségek száma végtelen. Számos külföldi szervezet foglalkozik gyakornokok vagy önkéntesek fogadásával, így a munka mellett akár egy idegen nyelvet is könnyedén elsajátíthatunk.
A program keretei között megismert gyakornoki és önkéntes programok rámutattak azokra a lényeges pontokra, melyek már az előző workshopok alatt is hasznos tanácsoknak bizonyultak a pályakezdő fiatalok részére. Fontos, hogy már a kezdetektől folyamatosan és tudatosan kell építenünk karrierünket. Lehetőségeink és céljaink ismeretében pedig minden lehetséges!
A program az Európai Unió támogatásával a Mobilitás – Fiatalok Lendületben 1.2 Ifjúsági kezdeményezések keretén belül valósul meg.
Partnerek: frissdiplomas.hu, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Sajtókapcsolat: Bori Adrienn
Telefon: +36 20 277 9625
E-mail: workshop@mediago.hu