Május 7-én került megrendezésre a II. Kapunyitási Pánik Konferencia, amelyen a MediaGo Alapítvány is részt vett. A földszinten érdekes előadásokat hallhattak a látogatók, többek között az Y generációval és a digitális lábnyommal kapcsolatban, illetve hasznos tanácsokat kaphattak a személyes álláskeresésről, a metakommunikációról, vagy akár a kiválasztás kulisszatitkairól is. Az előre regisztrált érdeklődők az alábbi workshopokon vehettek részt az emeleten: grafológia, munkajogi és önéletrajzi tanácsadás, állásinterjú szimuláció, pszichológiai teszt, illetve egy egy órás coaching.
A kiállítók között szerepelt a TV2 Akadémia, a Kelly Services, a Frissdiplomás Kft. és még sokan mások. Alapítványunk az Európai Önkéntes Szolgálat lehetőségein kívül számtalan gyakornoki pozícióval várta az odalátogatókat az Életpálya Program fenntartásának keretein belül.
A Budapesti Európai Ifjúsági Központ által szervezett EZT OSZD MEG: Erasmus+ Multiplikátor Képzésen járt a MediaGo Alapítvány. A szeminárium célja, hogy a résztvevőknek lehetősége legyen megismerni az Erasmus+ program által nyújtott lehetőségeket és olyan módszereket és technikákat sajátítsanak el, amivel segíthetik a fiatalokat és egyéb célcsoportokat a programban való eligazodásban. A jelenlévők között voltak ifjúságsegítők, Eurodesk multiplikátorok, ifjúsági információval foglalkozó szervezetek, szakemberek és az ezen a területen tevékenykedő képzők és pedagógusok. A tanfolyamon közösen igyekeztek megoldásokat találni a program népszerűsítésére, külön hangsúlyt fektetve a különböző információs és kommunikációs csatornákra és helyzetekre. Mindezek mellett a saját tapasztalataikat osztották meg egymással, összehasonlítva az új programot a régivel. A háromnapos tréning alatt rengeteg érdekes feladat volt, az eszmecseréknél pedig a célok, multiplikátori szerepek, Erasmus+ program, célcsoportok, eszközök és módszerek, fiatalok és a munkaerőpiac, illetve a hálózati működés, lehetőségek témakörei jelentek meg.
Az NCSSZI azzal a céllal szervezte meg idén áprilisban a Hídavató szemináriumot, hogy elősegítse a munkaerőpiac, illetve a for és nonprofit szektor közti kapcsolatteremtést. Alapítványunkat Márkus Anna képviselte a szemináriumon. A témák között a fiatalok igényeinek és szükségleteinek kérdései mellett fontos hangsúlyt kapott az Erasmus+, a Youthpass és a Europass is. Az Erasmus+ Fiatalok Lendületben programja az oktatási, képzési ifjúsági és sport területeire fókuszál, amelyben a fiataloknak és az ifjúsági területen működő szakembereknek és civil szervezeteknek nyújt támogatást. Kiemelt tárgya a projektnek a fiatalok minél hatékonyabb integrálódása a munka világába. Az Europass olyan egyetemleges dokumentumokat foglal magába, amelyekben átláthatóvá, összehasonlítóvá válnak az egyének kompetenciái, végzettsége és szaktudása Európában, ezzel is előmozdítva az elhelyezkedést a határokon innen és túl. A Youthpass egy olyan kompetenciabizonyítvány, amely a nemformális tanulásból származó készségeket, tudásokat értékeli és ismeri el ezzel is elősegítve az Erasmus+ programjainak további fejlődését. A tréningen többek között ezekhez a programokhoz kapcsolódó kérdéseket vitatták meg tapasztalataik alapján a résztvevők, kiegészítve a jövőre vonatkozó terveikkel és ötleteikkel.
Az AVF állásbörzéjén járt a MediaGo csapata. A rendezvényen a kiállítók ajánlatainak megismerése mellett számos szakmai programban vehettek részt a fiatalok, közülük is a legnépszerűbbek a grafológia, karriertanácsadás, próbainterjúk, kompetenciatesztek voltak.
Alapítványunk standjánál az érdeklődök információkat kaphattak a hazai önkéntességről az Életpálya Program keretein belül, a gyakornoki programunkról és pozícióinkról (HR, IT rendszergazda, ITprogramozó, online marketing, médiakommunikáció, marketingkommunikáció, webdesigner,pénzügy területen), illetve az EVS önkéntességről is, hiszen 2013 július óta a MediaGo Alapítvány fogadó, küldő, valamint koordináló szervezetként is működik a Fiatalok Lendületben Program keretében.
Célunk a fiatalok munkanélküliségének csökkentése!
Közhasznú szervezetként a társadalom azon rétegét segítjük, akik akadályokkal találják szembe magukat az életben, különösen a munkaerő-piaci elhelyezkedésben. Ők azok a fiatalok, akik nem találnak munkát, nem tudják milyen karriert válasszanak, szükségük van az életpálya tervezésben a segítségre.