Tartalmas évet tudhat maga mögött a MediaGo Alapítvány. Az Életpálya Programon keresztül több, mint 60 oktatási intézménybe vitte el 150 önkéntes a tudatos életpálya tervezés fontosságát, valamint ismertette meg az önkéntességet a diákokkal.
Az Életpálya Program gondolata 2012-ben született meg egy kutatásra alapozva, miszerint a fiatalok csupán 18%-a mondható ambiciózusnak pályaválasztás terén 42% csak sodródik az árral. Sok esetben elmondható, hogy az oktatási intézményeknek csak korlátozott lehetőségeik vannak teljes körű pályaválasztási, tanácsadói szolgáltatást üzemeltetni, ezáltal a diákok nagy eséllyel kerülnek a nem foglalkoztatott és oktatásban, képzésben nem részesülő csoportba. Az Életpálya Program célja, hogy ezt megelőzze és kiszélesítse a középiskolák lehetőségeit, azzal, hogy a tudatos életpálya tervezés felé tereli diákjaikat.
150 önkéntes, 8000 önkéntes munkaóra, munkáltatói-, állami-, munkavállalói-, oktatási- és egyházi szerepvállalás, továbbá több ezer felsőoktatásban tanuló diák részvétele segítette az Életpálya Program létrejöttét. Munkájuk révén a pályaválasztás előtt álló fiatalok képet kaphattak tudatos életpálya tervezéséhez, az önkéntesség általános társadalmi megbecsüléséhez járulnak hozzá és közreműködnek a programot életre hívó gazdasági és társadalmi probléma enyhítésében.