szechenyi terv

Életpályát tudatosan! - sajtóközlemény 2013.01.11.

Életpályát tudatosan!

A MediaGo Alapítvány a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését hivatott segíteni, olyan programokkal, amelyek az önkéntesség és a tudatos karrierépítés fontosságát hirdetik. 2012 szeptemberétől egy az Európai Unió által támogatott projekt keretében, az Életpálya programban igyekszik kivívni az önkéntesség társadalmi megbecsülését.

Az Életpálya program gondolatát egy előzetes kutatás alapozta meg, mely megállapította, hogy a fiatalok 18%-a mondható ambiciózusnak pályaválasztás terén, 42%-a csak sodródik az árral. Ezeket az eredményeket az Eurofound nemzetközi kutatócég NEET-csoport vizsgálata és a magyar Kontra műhely társadalomtudósai is alátámasztották „80-as generáció" című munkájukban, így megállapítható, hogy társadalmi szintű problémával állunk szemben. Az Életpálya program célja, hogy a középiskolásoktól kezdve a frissdiplomásokon át, a hátrányos helyzetű munkavállalókig az érdeklődők komplex munkaerő-piaci integrációs segítséget kapjanak és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat vehessenek igénybe. A program egyrészről az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsülését kívánja kivívni, másrészről - önkéntesek bevonásával - a civil szervezetek, önkormányzatok, egyházi- és állami intézmények az oktatás területén biztosított szolgáltatási kapacitását hivatott fejleszteni, bővíteni. 

Az Alapítvány alapvető törekvései közé tartozik a példamutatás az önkéntes tevékenység megvalósulásával, hogy a felnőtt lakosság minél szélesebb köre ismerje meg adott esetben önkéntesként, vagy az önkéntes program által nyújtott szolgáltatás kedvezményezettjeként az önkéntesség hasznosságát.

Az Életpálya Program során 50 Közép-magyarországi oktatási intézményben kerülnek megrendezésre az Életpálya Napok, ahol helyi vállalkozások, multinacionális cégek, felsőoktatási intézmények képviselői önkéntesként vállalják, hogy előadásukkal népszerűsítik az önkéntes tevékenységet a fiatalok körében, illetve felhívják a diákok figyelmét a tapasztalatszerzés fontosságára. Így a tanulók megismerhetik az önkéntesség hasznosságát, megtudhatják hogyan segítheti őket a munkaerő-piaci elhelyezkedésben, miként vehetik igénybe a Munkaügyi Központ segítségét az álláskeresésben, illetve hogy miért is lehet az önkéntes tevékenység a sikeres életút alappillére. A szemléletesség kedvéért az előadók bemutatják saját személyes életútjukat. A diákok karrierútra irányuló törekvéseit támogatóan a MediaGo Alapítvány önkéntesei standdal is jelen vannak az egyes iskolákban. Itt a tanulók amellett, hogy választ kaphatnak az önkéntességgel, gyakornoki programokkal, tapasztalatszerzéssel kapcsolatban még önéletrajz tanácsadást és információs csomagot is igénybe vehetnek.

A kezdeményezés újszerű eleme hogy a mobilis önkéntes csoportok egy időben vannak jelen a munkaerőpiac munkaadói oldalán, valamint a pályaválasztási, munkavállalói oldalon. Mindezt pedig proaktív módon teszik, nemcsak bevonva a szereplőket, hanem hidat is építve közöttük.

A programban már 18 oktatási intézmény vett részt, 40 önkéntes előadó érezte személyes ügyének, hogy hasznos tanácsokat adjon a pályaválasztás előtt álló diákoknak, ezzel is népszerűsítve az önkéntes tevékenységet a fiatalok körében. Eddig több mint 1500 középiskolai diákhoz ért el az Életpálya önkéntességi program és 420 tanuló személyes konzultációjára került sor az egyes iskolákban felállított Életpálya standoknál.

A rendezvény önkéntes előadói többek között az OTP Bankot képviselő fiókvezetők, a Frissdiplomás Kft. tulajdonosa Müller-Ferenczi Kinga és marketing vezetője Bogárdi-Mészöly Andrea, a Hilton Budapest képviselője Sas Ágnes, a Széchenyi Programiroda regionális igazgatója Benyó Balázs és HR vezetője Czellár Orsolya, a Fővárosi Munkaügyi Központ osztályvezetője Kovács Nikoletta voltak. Továbbá a programban az Eötvös Loránd Tudományegyetemet és a Zsigmond Király Főiskolát képviselő önkéntesek is részt vesznek.

A programról és a már lezajlott Életpálya napokról bővebben a MediaGo Alapítvány honlapján olvashat. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP- 5.5.2-11/1 keretében valósul meg.

A sajtóanyag a forrás megjelölésével felhasználható.

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem