szechenyi terv

Jobpilot.hu - Hogyan sikeres a pályakezdés?

A szakmai gyakorlat még mindig remek karrierindító lehet - de csak ha legalább fél évig tart. Az önkéntesség is szépen díszíti a CV-t: kiváltképp, ha valahol Nyugat-Európában zajlik. A MediaGo Alapítvány Életpálya Programjának konferenciáján jártunk.

"Hogy mikorra tervezem a tanulmányaim befejezését? Hát, úgy 7-10 év múlva" - mondta nemrégiben egy épp a tanulmányait kezdő, művészeti pályára készülő fiatal Marczellné Szilágyi Eszternek, a Zsigmond Király Főiskola docensének és vezető mentorának. A szakember, amellett, hogy kiemelten fontosnak tartja a felsőoktatásban tanuló fiatalok mentorálását, tettek szintjén is igyekszik végezni ezt a feladatot a mindennapokban. Ennek oka a hallgatók gyakran kihívásokkal teli családi körülményei mellett az álláspiaci bizonytalanság és a trendek szerint egyre inkább kitolódó tanulmányok. "Egyik hallgatónk például az édesanyja második öngyilkossági kísérlete adta fel majdnem a vizsgaidőszak kellős közepén a küzdelmet. Mi viszont nem szerettük volna, ha egy sikertelen félév miatt esetleg bekerül ugyanabba az örvénybe, amely a rokonokat épp beszippantotta. Őt célzottan arra bátorítottuk, hogy legalább minimális szinten teljesítse a követelményeket, de a vizsgáztató tanár felé is jeleztük a rendkívüli körülményt."

Több egyetemista, nagyobb verseny

"Az én egyetemi tanulmányaim idején lényegesen könnyebb volt a fiatalok dolga. Bár csupán a legtehetségesebb és legszerencsésebb 10-15 százaléknak adatott meg a tanulás lehetősége, lényegesen nehezebb bejutási feltételek mellett, a lécet itt megugrók aránylag egyenes és akadálymentes karrierútra számíthattak hosszú távon. Ma a helyzet fordított: könnyebb bekerülni, de szinte megjósolhatatlan, kinek, merre vezet majd az útja. Ezt jól szemlélteti, hogy míg a 90-es évek felsőoktatásában résztvevők közel 90 százaléka 3-4 év illetve 5 év alatt végezte főiskolai/egyetemi tanulmányait, ma csupán a hallgatók fele végez időben" - jegyzi meg Marczellné Szilágyi Eszter. A hallgatói évek alatt végzett önkéntes munkák ugyanakkor a karrier elindításában is rengeteget segíthetnek. "Rendszeresen 3-500 fős rendezvényeket szerveztem az egyetemen. Nem is gondoltam tudatosan a szakmai tapasztalatgyűjtésre és a referenciákra: egy idő után viszont észrevettem, hogy az én CV- mben már 15 soros "életút" van, míg a többiekében alig 3"- mondja útravalóul.

Önkénes munka Nyugat-Európában

Ennél is jobb referenciákat gyűjthet, aki mindjárt külföldön kezdi el az önkénteskedést. A "Fiatalok Lendületben" program keretében 18-30 éves fiatalok utazhatnak európai civil szervezetekhez, intézményekhez, hogy ott legalább 2, de legfeljebb 12 hónapon át közhasznú munkát végezzenek valamilyen szervezetnél, heti 35 órában és hétvégenkénti, illetve havonkénti plusz 2 szabadnappal. "A részvételhez nem szükséges nappali tagozatos hallgatói jogviszony vagy meghatározott végzettség. A ki, - és visszautazás költségeit a program 90 százalékban állja: mindemellett a szállás, az étkezés, az egészségbiztosítás és a nyelvtanulás költségeit is finanszírozzák. Emellé még jelképes összegű, havi 100-130 euró körüli zsebpénzre is számíthatnak a kiutazók" - enged bepillantást a programba Csóka Dóra, az EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) programkoordinátora.

A jelentkezni akaróknak mindössze egy őket kiküldő és egy őket fogadó szervezetet kell találniuk a részvételhez: előbbi két szervezetnek nem is kell okvetlenül ismernie egymást. A pályázathoz önéletrajzra és motivációs levélre van szükség: a készülődés átfutási időszakra általában fél évet vesz igénybe. A résztvevők egyébként jellemzően közösségi házakban besegítő programszervezőként, ifjúsági felügyelőként, kézműves; hobbi, - vagy sportoktatóként vesznek részt a civil szervezetek életében - de a program elmúlt éveiben arra is volt példa, hogy állatmenhelyeken segítettek be az önkéntesek.

Gyakornokként a Hiltonban

A szakmai gyakorlat is számos jó referenciát adhat: sőt jó helyen és időben elkezdve akár egy karrierút első lépcsőfoka is lehet. Így történt ez Sas Ágnes életében is: a Hilton Budapest training managere 13 éve, épp gyakornokként csöppent a szállodacsoport életébe. Megtalálta a számítását: ma már ő is részt vesz a hozzájuk jelentkező gyakornokok koordinálásában és betanításában a szállodalánc Bright Blue Futures programjában. "Évente 24, azaz kétszer 12 fő főiskolai gyakornokot és 40 fő pincér, szakács, - és cukrásztanulót fogadunk, kétszer 6 hónapra. A programra honlapunkon keresztül, a HR-osztálynál lehet jelentkezni, méghozzá a tervezett gyakorlat megkezdése előtt legalább 6 hónappal, önéletrajzzal és motivációs levéllel. A gyakorlatra bekerülők először egy 2 napos orientáción vesznek részt, ahol megismerkedhetnek a szálloda fontos helyszíneivel és belekóstolhatnak a légkörbe is.

Semmire sem jó az egyhónapos gyakorlat

A gyakornoki pozíció munkakörére kb. 2 hónapot vesz igénybe a betanulás, de keresztprogramjaink által több munkakörbe is belekóstolhatnak majd a nálunk gyakorlatot szerzők. A 6 hónap letelte után mentortanárral beszélhetik át a fiatalok a szakmai gyakorlat tapasztalatait és eredményeit." Érdemes jól teljesíteni: a mostani csapat minden 5. tagja szakmai gyakorlat útján került a szállodalánchoz. Sas Ágnes azt is hozzátette, mindenképpen előnyben vannak azok, akik eleve féléves szakmai gyakorlati szándékkal jelentkeznek hozzájuk. "1 vagy 2 hónap sajnos semmire sem elegendő: a tapasztalatok szerint ennyi idő alatt jóformán csak közlekedni tanulnak meg otthonosan a fiatalok egy szállodában." A gyakorlat egyszersmind kiváló önismereti tréning. "Sokan itt ismerik meg igazán a szállodaipar sajátosságait, hogy nincs hétvége, ünnepnap - van viszont rengeteg vendég, így aztán a szakmai alázat is elkél" - mondja.

Takács Gabriella

Megjelenés: 2013. 08. 23

Forrás: www.jobpilot.hu

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem