szechenyi terv

Eurodesk.hu - MediaGo Alapítvány Életpálya Konferencia

A MediaGo Alapítvány 2013. augusztus 22-én rendezi meg az Életpálya Program Zárókonferenciáját azon önkéntes előadóival, akik ebben az egy évben előadásaikkal, jelenlétükkel, szakmai hozzáértésükkel támogatták a programot és a több, mint 5000 diák életpálya tervezését, jövőbeni sikerességét. A Konferencia célja, hogy összefoglalja az érintett szakmai intézmények képviselőivel a program mondanivalóját, eredményeit, megosszák tapasztalataikat a hallgatósággal, illetve egymással egyaránt.

A MEDIAGO ALAPÍTVÁNY alapvető célja hogy oktatásával segítse a pályakezdők és frissdiplomások munkaerő-piaci elhelyezkedését, elterjeszteni körükben az önkéntesség fontosságát. E cél elérésére tervezte meg Életpálya Programját, mely társadalmi problémát igyekszik megoldani. Oktatási programjával egyrészről az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsülését kívánja kivívni, másrészről - önkéntesek bevonásával - a civil szervezetek, egyházi intézmények, önkormányzatok valamint állami intézmények az oktatás területén biztosított szolgáltatási kapacitását hivatott fejleszteni.

A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Időpont: 2013. augusztus 22.

Helyszín: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9.)

Részletes program és regisztáció: mediago.org/konferencia

 

Megjelenés: 2012. 08. 22.

Forrás: www.eurodesk.hu

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem