Szakmai konferencia az önkéntességről és a fiatalok foglalkoztatásáról
2013 augusztus 22-23-án Budapesten rendezi meg az Életpálya Program zárókonferenciáját a MediaGo Alapítvány. Az önkéntesség elterjesztésére irányuló oktatáskiegészítő programját szakmai konferenciával zárja. A rendezvényen neves előadók mutatják be a hazánkra aktuálisan jellemző önkéntességi helyzetet, de kitérnek a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeire és a nemzetközi önkéntességi programokra is.
Az eseményen az Önkéntes Központ Alapítvány által szó lesz a hazai önkéntesség helyzetéről, a Frissdiplomás Kft. a fiatal álláskeresőkről tart előadást, a Fiatalok Lendületben Programiroda a nemzetközi önkéntes lehetőségekről tájékoztat, a fiatalok pályázási lehetőségeiről pedig a Széchenyi Programirodától kaphatnak információt a résztvevők. Az OTP Bank és a Hilton szállodalánc képviselői bemutatják gyakornoki és önkéntes programjukat. A második szekcióban Budapest Főváros Kormányhivatalának Munkaügyi Központját képviselő vendégünk ismerteti az intézmény pályakezdőknek szóló programjait, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatási Programok Főosztályának tervezési referense tart előadást a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedéséről.
A konferencia vendégei a jó gyakorlatok megosztására helyezik a hangsúlyt, így szeretettel várunk pályakezdőket, munkaadókat és a téma iránt érdeklődőket.
A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.