szechenyi terv

Összefoglaló a 2012. évi őszi HVG Állásbörzéről

MediaGo Budapest HVG Allasborze erdekelodo 2 20120926

Helyszín: SYMA Rendezvényközpont
Időpont: 2012. szeptember 26-27.

Előkészületek

Alapítványunk, a MediaGo Alapítvány a rendezvény teljes ideje alatt saját standdal vett részt az állásbörzén. Egy időben 3-4 önkéntes gyakornok volt az odatérő érdeklődők segítségére.
Standunknál felvilágosítást adtunk és tájékoztató anyagokat osztottunk gyakornoki lehetőségeinkről ( HR, IT, marketing, kommunikáció, sales, webdesigner területen), fogadtuk az érdeklődők önéletrajzait, valamint cégek képviselőivel vettük fel a kapcsolatot az Életpálya Programban való együttműködés kapcsán. Célunk az önkéntesség elterjesztése volt, amely nagy érdeklődést váltott ki olyan elismert cégek körében, mint például a Bosch, Audi, Mercedes, Nestlé, Nokia.

Az idén ősszel is népszerű rendezvényt több, mint tízezren keresték fel a helyszínen, s ötvenhatezren pedig online – érdeklődők, pályakezdők, középiskolások egyaránt. A munkakeresők és a munkaadók minél hatékonyabb egymásra találására törekvő állásbörze elérte célját, hiszen rengeteg elégedett, névjegykártyákkal és prospektusokkal gazdagodó látogatót lehetett látni, másrészről a legtöbb standnál szinte folyamatosan időztek kíváncsiskodók.

Alapítványunk is sikerként könyvelte el, hogy közel 100 érdeklődő fordult meg standunknál, közülük több mint 20 pályakezdő fiatal jelentkezett valamelyik gyakornoki programunkba.
Öröm volt megtapasztalni azt, hogy az önkéntesség, mint hívószó nem riasztja el a pályakezdőket, hanem nyitottak a társadalmi felelősségvállalásra, illetve hasznos befektetésnek tekintik karrierjük elején.
Összegezve:
9 önkéntesünk összesen 64 munkaórát töltött a rendezvényen
az állásbörzét több, mint 10.000-en látogatták meg személyesen, s közel 56.000-en online
közel 100 érdeklődő fordult meg standunknál
23 fő adta be önéletrajzát

MediaGo Budapest HVG Allasborze erdeklodok 20120926

MediaGo Budapest HVG Allasborze megbeszeles 20120926

MediaGo Budapest HVG Allasborze rdekelodo 20120926

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem