szechenyi terv

Önkéntes oktatás - 2012.11.08.

2012. november 8-án tartottuk meg az első Életpálya Önkéntes oktatást, melynek fő célkitűzése számunkra az volt, hogy pontosan meghatározzuk Önkénteseink számára azt, hogy mit szeretnénk elérni az Életpálya Program segítségével a középiskolás fiatalok körében. Az összegyűlt Önkénteseinknek bemutattuk, hogy hogyan képzeljük el a programot és annak felépülését. Megvitattuk azt, hogy hogyan alakítsuk ki azokat az adatbázisokat, melyekből később dolgozni fogunk (iskolák, amikkel együttműködni szeretnénk és meghívni tervezett cégek). Az adminisztrációs előírásoknak megfelelően átvettük, hogy milyen ellenőrzési pontokat kell teljesíteni, illetve meghatároztuk, hogy ki lesz a felelős ezért. Pontosan definiáltuk Önkénteseink számára, hogy mi is a karrier tanácsadó csoportok feladata, illetve ehhez igyekeztünk segítséget nyújtani. Az oktatás végén határozatot hoztunk arról, hogy bővítsük az Életpálya Programban közreműködő Önkénteseink számát és feladatokat, iránymutatásokat fogalmaztunk meg a jövőre nézve.

01            02            03

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem