szechenyi terv

Életpálya Nap - Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium

Mediago Kodaly Zoltaln Enek zenei Alltalanos iskola Gimnazium es Zeneiskola Sulyuk Tamas ZSKF 2013 01 11 Eletpalya

Időpont: 2013. 01. 11.
Időtartam: 12:30-15:00
Helyszín: Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola
Cím: 1022 Budapest, Marczibányi tér 1.

Előkészületek

Fél egykor ért az Alapítvány három önkéntese a gimnáziumba, ahol Popper Gábor igazgatóhelyettes, az iskolai kapcsolattartó fogadott minket. Az előkészületek körülbelül fél órát vettek igénybe: berendeztük az előadások helyszínéül szolgáló termet, és az iskola önkéntesei összeszerelték a projektort, valamint a hangosítást. Az előadók nem sokkal utánunk, háromnegyed egy körül érkeztek meg.

Előadás

Életpálya Napunk három évfolyamot is érintett: tizenegyedikes, tizenkettedikes és tizenharmadikos tanulók is jelen voltak.
A rendezvényt Hernádi Boldizsár, Alapítványunk önkéntese nyitotta meg. Röviden elmondta, hogy miről nem fog szólni, illetve hogy miről fog szólni az Életpálya Nap előadása, majd felkonferálta az első előadót.
Sulyok Tamás Zsigmond Király Főiskola tanára bemutatta a hallgatóságnak az általa képviselt felsőoktatási intézményt. Megtudhatták a diákok, milyen karok vannak, milyen képzések indulnak, s melyiket kinek érdemes választani. Sulyok Tamás kiemelte a tudatos tervezés fontosságát, amelynek révén hatékonyan tudnak élni a diákok a főiskola nyújtotta lehetőségekkel, programokkal.
A másik meghívott önkéntes előadó Tollas Attila volt. A Scotwork konzultánsa és egyik vezető trénere lendületes stílusával könnyedén szólította meg hallgatóságát. Inspiratív és érdekfeszítő videókkal tarkított prezentációjában különböző kreatív álláskeresési példákat mutatott be, zárásként pedig a saját, nem mindennapi marketingakciónak is beillő állásjelentkezését mutatta be, amellyel az áhított céghez szeretett volna bekerülni egy pár évvel ezelőtt. Tollas Attila legfőbb üzenete a célkitűzés nyomatékosítása volt.

Stand

Az előadás után önkénteseink az információs standdal várták az érdeklődőket. Ide vártunk mindenkit, akinek kérdése merült föl az elhangzottakkal kapcsolatban, illetve kíváncsi volt arra, milyen szolgáltatásokat tud még igénybe venni Alapítványunk által. A standhoz csatlakoztak hozzánk az előadók is. Itt a megszokottnál csekélyebb számú volt a közönségünk, de az érdeklődők láthatóan választ kaptak kérdéseikre.

Tapasztalatok

Az Életpálya Nap mindkét előadóját komoly figyelem övezte: örömmel tapasztaltuk, hogy mindenkit lekötöttek a magas színvonalú prezentációk. A rendezvényen felszólaló előadók kérdései nyomán azt tapasztaltuk, hogy még mindig akad néhány olyan tanuló, aki bizonytalan saját jövőjét illetően. Elsősorban nekik szerettünk volna segíteni, a felvételi jelentkezési határideje ugyanis közeledik. A döntő többség szerencsére már nem hezitál, biztosan tudja, hol kíván továbbtanulni.

Mediago Kodaly Zoltaln Enek zenei Alltalanos iskola Gimnazium es Zeneiskola Tollas Attila 2013 01  másolata

Mediago Kodaly Zoltaln Enek zenei Alltalanos iskola Gimnazium es Zeneiskola Gyerekek 2013 01 11 Eletpalya

Mediago Kodaly Zoltaln Enek zenei Alltalanos iskola Gimnazium es Zeneiskola Popper Gabor 2013 01 11 Eletpalya

Mediago Kodaly Zoltaln Enek zenei Alltalanos iskola Gimnazium es Zeneiskola Hernadi Boldizsar  2013 01 11 Eletpalya

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem