Időpont: 2013. 02. 01. Időtartam: 09:30-11:30 Helyszín: Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Cím: 1064 Budapest, Szondi utca 41.
Előkészületek
9:00-kor érkezett meg Alapítványunk az önkénteseivel a gimnáziumba, ahol Facskó Lászlóné fogadott minket, aki egyben az iskolai kapcsolattartónk is volt. Körülbelül fél órát vett igénybe az előadás helyszínéül szolgáló osztályterem berendezése.
Előadás
Az előadást 9:30 és 11:30 között tartottuk meg. A rendezvényt Gerzsényi Melinda, Alapítványunk kuratóriumi elnöke nyitotta meg, aki felvezetésként beszélt arról, hogy miről nem, illetve miről fog szólni az Életpálya Nap előadása. Majd egy interaktív játék segítségével a tanulókat arról kérdezte meg, hogy bizonyos tényezőket (önéletrajz, motivációs levél, életkor, tudás, tapasztalat, stb.) mennyire tartanak fontosnak a munkakeresés kapcsán. A következő előadó Szilágyi Eszter volt, aki a Zsigmond Király Főiskola képviseletében beszélt saját életútjáról felhívva a diákok figyelmét arra, hogy kitartással, odafigyeléssel és nyitottsággal mi minden válik elérhetővé az ember számára. Külön kihangsúlyozta a céltudatosság fontosságát a munka világában. Az óra végén ismét Gerzsényi Melinda szólt a diákokhoz. Kitért az önkéntesség fontosságára és arra biztatta hallgatóságát, hogy vegyék fel a kapcsolatot önkéntes szervezetekkel, alakítsanak ki intézményükben önkéntes közösségi szolgálatot, emellett hasznos tippekkel és tanácsokkal látta el a diákokat a jövőben való könnyebb boldogulás érdekében. A következő órában Gerzsényi Melinda a 9. osztályosok számára tartott előadást saját életútját bemutatva, így biztatva őket önmaguk megismerésére és arra, hogy legyenek céljaik, amiket megvalósíthatnak.
Stand
A végzős diákoknak egyrészt lehetősége nyílt arra a második órában, hogy az informatika teremben egy személyiségteszt által pontosabb képet kapjanak magukról, másrészt Szilágyi Eszter előadása révén alapos bepillantást nyerhettek a Zsigmond Király Főiskolán folyó gazdasági és kommunikációs képzésekbe. Emellett tájékozódhattak arról is, hogy a képzések kiknek ajánlhatóak, illetve milyen területeken lehet elhelyezkedni velük. A tanóra végén a felállított standnál várták önkénteseink az érdeklődő diákokat. A tanulóknak lehetősége volt önéletrajz tanácsadásra, kötetlen beszélgetésre a meghívott előadóval, de készültünk informatív szóróanyagokkal is.
Tapasztalatok
Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy az Életpálya Napon résztvevő diákok érdeklődőek és lelkesek voltak. Szívesen és őszintén válaszoltak az előadók által feltett kérdésekre is, majd később a stand helyszínén is bátran fel merték tenni azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatták őket a jövőjükkel kapcsolatban.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.