Időpont: 2013. 02. 04. Időtartam: 12:00-15:00 Helyszín: Szent László Gimnázium Cím: 1102 Budapest, Kőrösi Csoma út 28-34.
Előkészületek
Délre ért az Alapítvány három önkéntese a gimnáziumba, ahol Tóthné Virág Annamária osztályfőnök, az iskolai kapcsolattartó fogadott minket. Az előkészületek körülbelül fél órát vettek igénybe: berendeztük az előadás helyszínéül szolgáló termet és beüzemeltük a projektort. Az Életpálya Nap másik előadója nem sokkal utánunk érkezett meg.
Előadás
Életpálya Napunk a végzős évfolyam egy osztályát érintette. A rendezvényt Gerzsényi Melinda, Alapítványunk kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Röviden elmondta, hogy miről nem fog szólni, illetve hogy miről fog szólni az Életpálya Nap előadása. Ezután egy interaktív játék keretében arról szavazhattak a tanulók, hogy bizonyos dolgok (önéletrajz, motivációs levél, életkor, tudás, tapasztalat, stb.) szerintük mennyire fontos a munkakeresés során. Gerzsényi Melinda a folytatásban beszélt az önkéntesség és a közösségi szolgálat fontosságáról, majd felkonferálta a rendezvény másik előadóját. Petrák Attila, az OTP Bank X. kerületi bankfiók-igazgatója köszöntőjében megemlítette, ő maga is a Szent László Gimnáziumban végzett. Saját életútján keresztül mutatta be, hogy nem kell kétségbeesni, ha szakmai irányváltásra kerül sor, vagy ha új lehetőségeket kínál az élet. Külön hangsúlyozta a céltudatosság és a nyitottság fontosságát a munka világában. Előadása végén Petrák Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az álmok megvalósíthatók, de azokért tenni is kell. A rendezvény utolsó részében ismét Gerzsényi Melinda szólt a jelenlévő harminc diákhoz. Jó tanácsként elmondta, hogy mindenki törekedjen arra, hogy minél inkább és minél hatékonyabban menedzselje saját életét. Biztatta hallgatóságát arra is, hogy vállaljanak önkéntes- és gyakornoki munkát, s próbálják ki magukat minél több helyen.
Stand
Az előadás után önkénteseink az információs standnál fogadták az érdeklődőket. Ide vártunk mindenkit, akinek kérdése merült föl az elhangzottakkal kapcsolatban, illetve kíváncsi volt arra, milyen szolgáltatásokat tud még igénybe venni Alapítványunk által. A standhoz csatlakozott hozzánk Petrák Attila is. Itt a megszokottnál csekélyebb számú volt a közönségünk, de az érdeklődők láthatóan választ kaptak kérdéseikre.
Tapasztalatok
Bár az osztály tanulóinak beállítódása és továbbtanulási tervei szerteágazóak voltak, az általános jó tanácsok mindenkihez eljutottak. A standhoz jövő diákokkal módunk volt hosszan elbeszélgetni terveikről, félelmeikről, s részletesen tudtunk válaszolni felmerülő kérdéseikre is.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.