szechenyi terv

Életpálya Nap - Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

MediaGo Szent  Gellert Katolikus Altalanos Iskola es Gimnazium Kautnik Andras 2013 02 13 Eletpalya

Időpont: 2013. 02. 13.
Időtartam: 14.30-16.45
Helyszín: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Cím: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 7.

Előkészületek

14:30-kor érkeztek meg az Alapítvány önkéntesei az iskolába, ahol Kautnik András fogadott minket, aki egyben a kapcsolattartónk volt. Körülbelül fél órát vett igénybe az előadás helyszínének a berendezése a kijelölt osztályteremben.

Előadás

Két előadást tartottunk 15:00 és 16:30 között, melyek nem csak a végzős és alsóbb évfolyamokat érintették, hanem a szülők számára is értékes információval szolgáltak. A rendezvényt Paczuk Péter, Alapítványunk önkéntese nyitotta meg, aki felvázolta a diákok és szülők számára, hogy miről fog szólni az előadás, ezután pedig egy interaktív játék vette kezdetét, amely során a diákok véleményére voltunk kíváncsiak. Szavazással foglalhattak állást arról, hogy szerintük mennyire fontos a munkakeresés során pl. az önéletrajz, a motivációs levél, vagy a tapasztalat. A folytatásban felhívta a figyelmet a gyakornoki programokban és az önkéntességi munkában való részvétel fontosságára és az ezeken keresztül megszerezhető tapasztalatokra.
A rendezvény következő előadója Szilágyi Eszter volt, aki a Zsigmond Király Főiskola képviseletében egyrészt beszélt saját életútjáról felhívva, a figyelmet arra, hogy kitartással, odafigyeléssel és nyitottsággal mi minden válik elérhetővé az ember számára, másrészt bemutatta a főiskolán folyó gazdasági és kommunikációs képzéseket, kitérve arra, hogy kiknek ajánlhatóak ezek a területek.
Kis szünet után, 16:00-tól a következő tanóra keretében Vidáné Török Beatrix, a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának képviselője szólt a jelenlévő szülőkhöz és diákokhoz. Előadásában beszélt a Munkaügyi Központ által nyújtott szolgáltatásokról, a külföldi munkavállalásról, programokról és képzésekről, továbbá ismertette, ezen területekre szóló részvételi feltételeket, mindemellett hogy kiknek és miért ajánlja ezeket a lehetőségeket.

Stand

Az előadások után önkénteseink az információs standnál fogadták a szülőket és a diákokat. Ide vártunk mindenkit, akinek kérdése merült fel az elhangzottakkal kapcsolatban, illetve kíváncsi volt arra, milyen szolgáltatásokat tud még igénybe venni Alapítványunk által. A standhoz csatlakozott hozzánk Szilágyi Eszter és Vidáné Török Beatrix is. Úgy gondoljuk, hogy az érdeklődők kielégítő választ kaptak kérdéseikre.

Tapasztalatok

Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy az Életpálya napon résztvevő diákok és szülők nagyon lelkesek és érdeklődőek voltak. Bízunk benne, hogy meghívott előadóink prezentációi és élményszerű beszámolói arra indítják a diákokat, hogy komolyabban elgondolkodjanak, milyen területeken próbálhatnák ki magukat, illetve segítségül lesznek az előttük álló nagy döntések meghozatalában.

MediaGo Szent  Gellert Katolikus Altalanos Iskola es Gimnazium Vidane Torok Beatrix 2013 02 13 Eletpalya

MediaGo Szent  Gellert Katolikus Altalanos Iskola es Gimnazium szulok 2013 02 13 Eletpalya

MediaGo Szent  Gellert Katolikus Altalanos Iskola es Gimnazium Szilagyi Eszter 2013 02 13 Eletpalya

MediaGo Szent  Gellert Katolikus Altalanos Iskola es Gimnazium diakok 2013 02 13 Eletpalya

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem