Időpont: 2013.02.13. Időtartam: 12:00-14:30 Helyszín: Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Cím: 1184 Budapest, Hengersor u. 34.
Előkészületek
Délben érkezett meg Alapítványunk az önkénteseivel a Szakközépiskolába, ahol Sándorné Csikós Mária, igazgatónő fogadott minket. Körülbelül negyed órát vettek igénybe az előkészületek az előadás helyszínéül szolgáló Tanácsteremben.
Előadás
Az Életpálya Nap előadását Gerzsényi Melinda nyitotta meg. Miután röviden felvázolta, hogy miről is fog szólni a mai rendezvény, egy interaktív játék keretein belül a tanulók azon véleményéről érdeklődött, hogy bizonyos dolgokat (önéletrajz, motivációs levél, tapasztalat, megjelenés, életkor, stb.) mennyire tartanak fontosnak a munkakeresés kapcsán. A kuratóriumi elnök a továbbiakban pár szóban bemutatta a Munkaügyi Központot és a Start Bónusz kártya előnyeit is a pályakezdő munkavállalók számára. Az Alapítvány képviselője prezentációjában kiemelte az önkéntesség fontosságát, akár mint szakmai tapasztalatszerzési lehetőséget is. Majd előadásának záróakkordjaként saját karrierívének felvázolásán keresztül mutatta meg a diákok számára, hogy hogyan is lehet több teljesen különböző helyen szerzett tapasztalattal eljutni oda, ahol most tart. Az előadás folytatásában Szilágyi Eszter szintén saját életpályáját osztotta meg a tanulókkal, nagyon közvetlen és humoros stílusban. Majd arra ösztönözte a fiatalokat, hogy ha már olyan OKJ-s képzési lehetőség is van az intézményükben, amely a munkaerő világában piacképes, akkor mindenképpen éljenek a lehetőséggel és végezzék el azt. A továbbiakban pedig arról is szó esett, hogy az egyes gazdasági képzésekkel, milyen területeken lehet elhelyezkedni és milyen karrierutakat lehet bejárni ezekkel.
Stand
Az előadás után önkénteseink szóróanyagokkal készültek a diákok számára, illetve vártunk minden személyesen érdeklődőt is, akinek kérdése merült föl az elhangzottakkal kapcsolatban vagy kérdezni szeretett volna a meghívott előadóktól.
Tapasztalatok
Nagy örömünkre szolgált, hogy a majd másfél órás előadás és az utána való kiscsoportos beszélgetések alatt a diákokban olyan kérdések merültek fel az elhangzottakkal kapcsolatban, melyek megválaszolásával nagyban segíthettük őket szakmai céljaik elérésében.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.