Időpont: 2013.02.18. Időtartam: 12:45-14:10 Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Cím: 2000 Szentendre Rákóczi Ferenc utca 6.
Előkészületek
12:15 – kor érkeztek meg Alapítványunk önkéntesei a Gimnáziumba, ahol Molnárné Reskovits Zsuzsanna igazgatónő fogadott minket. Alig tíz perces előkészület után kezdhettük meg az előadást két végzős osztály előtt.
Előadás
Az Életpálya Nap előadását Gerzsényi Melinda az Alapítvány Kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Miután röviden felvázolta, hogy miről nem fog szólni, illetve hogy miről fog szólni a rendezvény, egy interaktív játék keretében a tanulók azon véleményéről érdeklődött, hogy bizonyos dolgokat (önéletrajz, motivációs levél, nyelvtudás, tapasztalat, stb.) mennyire tartanak fontosnak a munkakeresés kapcsán. A kuratóriumi elnök a továbbiakban pár szóban bemutatta a Munkaügyi Központot és a Start Bónusz kártya előnyeit a pályakezdő munkavállalók számára. A diákok aktívan részt vettek az előadáson, az elhangzó kérdésekre többen is kifejtették véleményüknek. Az Alapítvány képviselője prezentációjában kiemelte az önkéntesség fontosságát, amely révén gyümölcsöző kapcsolatokra és szakmai tapasztalatra is szert tehetnek a határaikat próbálgató fiatalok. Szilágyi Eszter, a Zsigmond Király Főiskola képviseletében abban segített a diákoknak, hogy jobban átláthassák a főiskolák és egyetemek szakirányainak kusza kínálatát. Külön kitért a gazdasági és társadalomtudományi területeken elsajátítandó tárgyakra, illetve azon szakmák bemutatására, melyekre ezen szakok elvégzése képesít. Látható módon többeknek újdonságként hatott, hogy mivel is foglalkozik egy PR vagy egy HR igazgató. Hangsúlyozta a diákok felelősségét az iskolaválasztásban, hiszen, ahogy fogalmazott, ebben az új helyzetben már a felsőoktatási intézmények versengenek a diákok kegyeiért.
Stand
Az előadás után a diákok a szünetükből áldozva maradtak a standnál. Szilágyi Eszter körül tucatnyian igyekeztek minél többet megtudni a lakóhelyéhez közeli főiskoláról, ezenkívül az önéletrajz írással és a jelenlegi hiányszakmákkal iránt voltak a végzősök legérdeklődőbbek.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.