Időpont: 2013. 02. 19. Időtartam: 8.55 - 10.35 Helyszín: Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Cím: 1072 Budapest, Nyár utca 9.
Előkészületek
Alapítványunk önkéntesei 8.30-kor érkeztek meg a szakközépiskolába, ahol Pálinkás Katalin Igazgatóhelyettes Asszony fogadott minket. Az előadás helyszínéül szolgáló osztályterem berendezése körülbelül 20 percet vett igénybe.
Előadás
Életpálya Napunk a végzős évfolyam 4 osztályát érintette. Két előadást tartottunk 08:55 és 9.50 órai kezdettel. Az első, gimnazistákat érintő órát Hernádi Boldizsár, Alapítványunk önkéntese nyitotta meg. Röviden felvázolta, hogy miről fog szólni az Életpálya Nap, majd egy interaktív játék során arról érdeklődött, hogy a diákok bizonyos dolgokat (önéletrajz, motivációs levél, tapasztalat, megjelenés, életkor, stb.) mennyire tartanak fontosnak a munkakeresés kapcsán. Prezentációjában kiemelte az önkéntesség fontosságát - akár mint szakmai tapasztalatszerzési lehetőséget is, majd felkonferálta a tanóra következő előadóját. Hencz Bence, a DIWA Personalservice Munkaügyi Szolgáltató Kft. képviseletében bemutatta cégét, illetve saját életútján keresztül a tudatos karriertervezésre sarkallta a diákokat. Hangsúlyosan kiemelte a nyelvtanulás fontosságát, hiszen a DIWA egy olyan személyzeti szolgáltató vállalat, amely főként német nyelvterületre keres képzett munkaerőt. A következő, technikusokat és szakiskolásokat érintő órát Paczuk Péter, Alapítványunk önkéntese nyitotta meg. Hernádi Boldizsár előadásának folytatásaként kitért a tudatos tervezés és az önismeret fontosságára. Felhívta a figyelmet arra, hogy az életben felmerülő problémákat kihívásként és feladatként kezeljék a diákok. Szintén kiemelte az önkéntesség fontosságát és a benne rejlő lehetőségeket is, hiszen a diákok így nemcsak a szakmai tudásukat képesek bővíteni, hanem pozitív élményekkel, kapcsolatokkal is gazdagodhatnak. Végül egy zárójátékkal színesítette előadását: a diákok az érettségi utáni céljaikat (továbbtanulás, önkéntesség, munkába állás, stb.) fejezhették ki a színes papírok segítségével.
Stand
A második óra után önkénteseink az információs standnál folytatták munkájukat. Ide vártuk azokat a diákokat, akiknek kérdése merült fel az elhangzottakkal kapcsolatban, illetve kíváncsiak voltak arra, milyen szolgáltatásokat tudnak még igénybe venni Alapítványunk által. 11:00-kor bontottuk le a standot és hagytuk el az iskolát.
Tapasztalatok
Örömmel tapasztaltuk, hogy az Életpálya Nap összes előadóját komoly érdeklődés fogadta és lekötötték a tanulók figyelmét a magas színvonalú prezentációk. Az előadók által feltett kérdések nyomán azt tapasztaltuk, hogy még mindig akad olyan diák, aki nem tudja, mit szeretne elérni élete során, vagy bizonytalan a saját jövőjét illetően. Reméljük, hogy előadóink beszámolói, kiegészülve a személyiségteszttel gondolatébresztőként hatnak a tanulókra és segítségül lesznek az előttük álló fontos döntések meghozatalában.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.