Időpont: 2013. 04. 16. Időtartam: 11.45 – 13.15 Iskola: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Helyszín: 1095 Budapest, Mester u. 56-58.
Előkészületek
Alapítványunk önkéntesei 11:45-kor érkeztek meg az iskolába, ahol Lakosné Pálvölgyi Andrea igazgatóhelyettes fogadott minket. Az előadás helyszínéül szolgáló díszterem berendezése nagyjából 20 percet vett igénybe.
Előadás
Az Életpálya Napot Hernádi Boldizsár nyitotta meg. Alapítványunk önkéntese hangsúlyozta az alapos önismeret fontosságát. Felhívta a diákok figyelmét arra is, hogy mennyire fontos célokat kitűzni és azokat tudatosan megtervezni. Ezután Mágocsi Rudolf következett a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének képviseletében. Előadásában saját példáján keresztül mutatta be a vállalkozói lét szépségeit és buktatóit. Mágocsi Rudolf arra bíztatta hallgatóságát, hogy bármibe is kezdenek, előtte és közben is kérjék ki idősebb és tapasztaltabb szakemberek véleményét. Az előadást Alapítványunk önkéntese zárta. Beszélt az önkéntesség fontosságáról és lehetőségeiről, valamint hasznos tanácsokkal szolgált a tanulóknak az önéletrajz és a motivációs levél helyes kitöltéséről, megírásáról. Az Életpálya Napot egy interaktív játék zárta, amelynek keretében a diákok kifejezhették véleményüket arról, hogy különböző tényezők (például a nem, az életkor, a kapcsolatok vagy a megjelenés) mennyire fontosak álláskereséskor.
Tapasztalatok
Örömmel hallottuk, hogy már többen rendelkeztek munkatapasztalattal. Ők meg tudták erősíteni azon dolgok fontosságát, amelyeket az előadók az álláskeresés és az önéletrajz jó megírása kapcsán elmondtak.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.