Időpont: 2013. 05. 09. Időtartam: 09.30 - 12.30 Helyszín: Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Cím: 1192. Budapest, Gutenberg krt. 6.
Előkészületek
Alapítványunk önkéntesei délben érkeztek meg a gimnáziumba, ahol Kocsis Ágnes osztályfőnök és iskolai kapcsolattartó fogadott minket. Az előadás helyszínéül szolgáló könyvtár berendezése körülbelül 20 percet vett igénybe.
Előadás
Az Életpálya Napot Alapítványunk önkéntese, Hernádi Boldizsár nyitotta meg. Előadása elején elmondta, miről nem lesz szó és miről lesz szó a 45 percben. A folytatásban kihangsúlyozta az alapos önismeret, a célkitűzés, a tudatos tervezés és a tájékozódás fontosságát. Önkéntesünk arra biztatta a diákokat, hogy legyenek határozottak, motiváltak és ne rettenjenek meg a kihívásoktól. A második előadást Páll Zoltán tartotta az OTP Bank képviseletében. Saját életútján keresztül mutatta be a pályaválasztás dilemmáit, illetve a banki szférában rejlő lehetőségeket. Előadása végén rávilágított arra is, milyen veszélyeket hordoz magában az, amikor valaki nem érdeklődésének megfelelő területen tanul vagy dolgozik, illetve nem leli örömét a munkájában. Végül Dr. Kenderfi Miklós következett. A Szent István Egyetem Pályatervezés Tanszék igazgatója közvetlen és lebilincselő stílusával könnyedén szólította meg a tanulókat. Interaktív előadásában autonóm és tudatos döntések meghozatalára sarkallta hallgatóságát, valamint arra, hogy minél hamarabb és körültekintőbben tervezzék meg tanulmányaikat.
Tapasztalatok
Örömmel tapasztaltuk, hogy minden előadót komoly érdeklődés övezett. Látszott a diákokon, hogy nyitottak a tanácsokra és az új információkra. Bár standdal nem készültünk, az Életpálya Nap végén mégis többen odamentek kérdezni az előadókhoz.
Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.