A 15. HVG Állásbörze keretein belül ismét nagyszabású eseményre került sor a SYMA csarnokban, szeptember 24-25-én. Ahogy a korábbiak során már megszokhattuk, idén ősszel is óriási érdeklődés kísérte a rendezvényt: előzetesen több, mint 11 ezren regisztráltak online; ezenkívül 188 cég képviseltette magát a két napos börze során: elsősorban IT-, mérnöki, gazdasági és nyelvtudást igénylő állásokat kínáló vállalatok közül szemezgethetett a mintegy 9769 látogató. Az információs standokon kívül egyéb programokkal is színesítették a szervezők az állásbörzét: készítettek a helyszínen fényképeket önéletrajzokhoz, részt vehettek a látogatók próbainterjúkon, tanácsadáson (pl. az online közösségi médiában való megjelenéssel kapcsolatban), de akár grafológus szakértővel is elemeztethették írásukat.
Természetesen ez a börze sem múlhatott el a MediaGo Alapítvány lelkes kis csapatának a közreműködése nélkül: a standunknál megjelent számos érdeklődőt a gyakornoki programunkkal kapcsolatban láttuk el hasznos információkkal. Emellett részt vehettek a hozzánk látogatók az Életpálya Programnak köszönhetően önéletrajz és motivációs levél írásával kapcsolatos tanácsadásokon, valamint protokoll tanácsadással is vártuk az érdeklődőket. Sokan már a helyszínen le is adták jelentkezésüket HR, pénzügy, marketing, illetve IT-s gyakornoki pozícióink valamelyikébe. Az EVS programba közelebbről is betekinthettek a standunkhoz látogatók, ugyanis EVS önkénteseink, Ophelie és Delphine szívesen osztották meg személyes tapasztalataikat, továbbá remek lehetőséget kaptak saját, a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedésével foglalkozó projektjükhöz való anyag gyűjtéséhez. Hatalmas élmény volt mindenkinek, látogatóknak és kiállítóknak egyaránt – tavasszal újra várunk Benneteket!