Tartalmas évet tudhat maga mögött a MediaGo Alapítvány. Az Életpálya Programon keresztül több, mint 60 oktatási intézménybe vitte el 150 önkéntes a tudatos életpálya tervezés fontosságát, valamint ismertette meg az önkéntességet a diákokkal - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Az Életpálya Program gondolata 2012-ben született meg egy kutatásra alapozva, miszerint a fiatalok csupán 18 százaléka mondható ambiciózusnak pályaválasztás terén 42 százalék csak sodródik az árral. Sok esetben elmondható, hogy az oktatási intézményeknek csak korlátozott lehetőségeik vannak teljes körű pályaválasztási, tanácsadói szolgáltatást üzemeltetni, ezáltal a diákok nagy eséllyel kerülnek a nem foglalkoztatott és oktatásban, képzésben nem részesülő csoportba. Az Életpálya Program célja, hogy ezt megelőzze és kiszélesítse a középiskolák lehetőségeit, azzal, hogy a tudatos életpálya tervezés felé tereli diákjaikat.
Tartalmas évet tudhat maga mögött a MediaGo Alapítvány. Az Életpálya Programon keresztül több, mint 60 oktatási intézménybe vitte el 150 önkéntes a tudatos életpálya tervezés fontosságát, valamint ismertette meg az önkéntességet a diákokkal - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Tartalmas évet tudhat maga mögött a MediaGo Alapítvány. Az Életpálya Programon keresztül több, mint 60 oktatási intézménybe vitte el 150 önkéntes a tudatos életpálya tervezés fontosságát, valamint ismertette meg az önkéntességet a diákokkal - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Tartalmas évet tudhat maga mögött a MediaGo Alapítvány. Az Életpálya Programon keresztül több, mint 60 oktatási intézménybe vitte el 150 önkéntes a tudatos életpálya tervezés fontosságát, valamint ismertette meg az önkéntességet a diákokkal.
Az Életpálya Program gondolata 2012-ben született meg egy kutatásra alapozva, miszerint a fiatalok csupán 18%-a mondható ambiciózusnak pályaválasztás terén 42% csak sodródik az árral. Sok esetben elmondható, hogy az oktatási intézményeknek csak korlátozott lehetőségeik vannak teljes körű pályaválasztási, tanácsadói szolgáltatást üzemeltetni, ezáltal a diákok nagy eséllyel kerülnek a nem foglalkoztatott és oktatásban, képzésben nem részesülő csoportba. Az Életpálya Program célja, hogy ezt megelőzze és kiszélesítse a középiskolák lehetőségeit, azzal, hogy a tudatos életpálya tervezés felé tereli diákjaikat.
Egy év alatt tizenötezerrel esett vissza az egyetemre, főiskolára jelentkezők száma – de mit csinálnak azok, akik nem tanulnak tovább? El lehet-e helyezkedni egy „sima érettségivel"? Mennyit lehet keresni? És lehet-e karriert építeni diploma vagy szakma nélkül?
„A diploma lépett az érettségi helyére" – szögezi le Béres Szilárd, a fiatalok elhelyezkedését segítő MediaGo Alapítvány alapítója, aki szerint a gyakran ismételt állítás az elmúlt években hatványozottan igaz. „Sok friss diplomás jelentkezik olyan munkára, amelyhez elég lenne a középiskolai végzettség, de a munkaadók inkább a felsőfokú végzettségűeket választják" – teszi hozzá.
Az elmúlt három évben visszaesett az egyetemre-főiskolára jelentkezők száma: míg 2011-ben még 141 ezren adták be felvételi lapjukat, tavaly már csak 110 ezren, az idén pedig mindössze 95 ezren futottak neki a felsőoktatási felvételinek. Az érettségizők száma nem csökkent ilyen mértékben: 2011-ben 142 600-an, 2012-ben 137 600-an, az idén pedig 133 162-en vizsgáznak legalább egy tantárgyból.