A fiatalok munkanélküliségi problémájának megoldásában fontos szerepe lesz az ifjúsági garanciaprogramnak – hangzott el a Mutass utat! Európai hálózatok a fiatalok foglalkoztatásért című konferencián. A rendezvényen részt vevő szakértők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a felülről jövő kezdeményezés nem elegendő, az álláskeresőknek maguknak is tenniük kell a boldogulásukért.
A rendezvényt Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója nyitotta meg. „Ez a konferencia kiváló alkalom arra, hogy a négy hálózat tanácsadói, szakemberei jobban megismerjék egymást, és beszélgetéseik során körvonalazódjon, hogyan tudnak a jövőben együtt fejlődni, hiszen az európai ifjúsági garanciaprogram kapcsán is nagy szükség lesz a hálózatok közös munkájára" – mondta a főigazgató.
Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa videóüzenetében elmondta: aggasztó a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája, amely az Európai Unió 13 tagállamában (köztük Magyarországon) a 25 százalékot is meghaladja. „Az, hogy Európa-szerte ilyen sok a se nem dolgozó, se nem tanuló fiatal, a becslések szerint évente 153 milliárd euró veszteséget jelent az EU tagállamai számára. A cselekvés halogatása tehát jelentősen többe kerül, mint az ifjúsági garanciaprogram megvalósítása, amelyhez többféle uniós forrás is igénybe vehető."
A Magyar Ifjúság 2012 kutatás vonatkozó eredményeit Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója és dr. Pillók Péter, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Strukturális Párbeszéd Munkacsoport kutatásvezetője mutatták be. Kiemelték, hogy a magasabb iskolai végzettségű fiatalok könnyebben tudnak elhelyezkedni és elégedettebbek a munkahelyükkel, mint az alacsonyabban képzettek, ugyanakkor a megkérdezett 15-29 év közötti fiatalok csaknem 40 százaléka senkitől nem kap segítséget a pályaválasztásával kapcsolatban.
Többek között ezen szeretne változtatni a Nemzeti Munkaügyi Hivatal életpálya-tanácsadási rendszere, amely a különböző foglakozások részletes bemutatásával segíti a szülők és a diákok tájékozódását.
A konferenciát szervező négy hálózat elsődleges tájékozódási pontként működik ezen a területen, legyen szó tanulási lehetőségekről vagy munkavállalásról. Az Eurodesk az európai ifjúsági információszolgáltató hálózat, az Euroguidance az Európa-szerte elérhető tanulási, ösztöndíj- és szakmai gyakorlati lehetőségek népszerűsítését végzi, az EURES az európai munkavállalásról nyújt tájékoztatást, az Europass dokumentumok pedig Európában egységes formátumban teszik összehasonlíthatóvá, megismerhetővé az egyén szaktudását, végzettségét, nyelvtudását, szakmai tapasztalatait.
A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy segítse a közeljövőben a munkaerőpiacra kerülő, szakképzésben, közép- és felsőoktatásban tanuló, illetve álláskereső fiatalok elhelyezkedését és érvényesülését a munka világában. Az előadók közül többen kiemelték, hogy ennek egyik nagyon jó eszköze az önkéntesség és a szakmai gyakorlat, amelynek külföldi teljesítése során a diákok személyisége és nyelvtudása is sokat fejlődik. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben állást találjanak.
Sok szó esett a figyelemfelkeltő önéletrajz szerepéről is. A Mediago Alapítvány munkatársai, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság képviselői elmondták, hogy programjaik kifejezetten a fiatalok nyelvén szólnak a fiatalokhoz, hogy a tudatos életpálya tervezés fontosságát minél hatékonyabban tudják közvetíteni feléjük. Tréningjeik keretében kommunikációs technikákat és önéletrajz készítési trükköket is megismertetnek a diákokkal.
A konferencián részt vett szakértők egyetértettek abban, hogy a fiatal álláskeresőknek újfajta attitűdre van szükségük. Ahhoz, hogy jó munkahelyet találjanak, elsősorban a saját erősségeiket kell ismerniük, és határozott célokat kell kitűzniük maguk elé. A felülről jövő kezdeményezések javíthatnak a fiatalok elhelyezkedési esélyein, de tudatosságra, határozottságra és kreativitásra is szükség van ahhoz, hogy valaki munkát találjon.
A konferencia az EURES, az Eurodesk, az Euroguidance és az Europass hálózat közös szervezésében valósult meg.
Megjelenés: 2013.12.10
Forrás: Tempus Közalapítvány