Kreatív Álláskeresés Workshop - Sajtóközlemény 2012.10.25

Kreatívan és merészen! - Kreatív álláskeresési módszerek pályakezdőknek

A MediaGo Közhasznú Alapítvány szervezésében 2012. október 24-én egyedülálló kezdeményezés indult útnak. Kreatív álláskeresési módszerek címmel 10 alkalmas programsorozat várja az érdeklődőket. A projekt célja, hogy különböző kreatív álláskeresési módszereket mutasson be pályakezdő fiataloknak ezzel segítve őket az elhelyezkedésben.

Általános probléma, hogy a fiatalok pályájuk elején nem elég tájékozottak azzal kapcsolatban, hogy mit válasszanak az előttük álló lehetőségek közül. Jellemző, hogy nincsenek határozott elképzeléseik a szakmai jövőjükkel kapcsolatban. Sokan már belefáradtak az álláskeresés mókuskerekébe és nem tudják, hogyan tűnhetnének ki a sok jelentkező közül. A MediaGo Alapítvány által szervezett programsorozat erre a problémára igyekszik megoldást találni.

Az október 24. és december 19. között megrendezésre kerülő workshopok sorozatát Tollas Attila, a Scotwork Magyarország konzultánsa és egyik vezető trénere nyitotta meg. Előadásában bemutatta 2008-ban megvalósított merész „én marketing" kampányát, mellyel megpályázott egy állást. Emellett számos nemzetközi példát is mutatott arra, hogy lehet egy egyszerű ötlettel álláshoz jutni. Története élénk kerekasztal-beszélgetésre és jó hangulatú tapasztalatcserére indította a résztvevőket. El lehet bármit érni azzal, ha szakítunk a hagyományokkal és kreatív módon fogunk hozzá egy álláskereséshez? Tudjuk azt, hogy ha sikeres lesz a módszerünk annak a megítélését egész életünkben a hátunkon kell cipelnünk? Sok más mellett ezek a kérdések merültek fel.

Az elkövetkező alkalmakra is izgalmas témákkal készül az Alapítvány. Szó lesz például a tudatos karrierépítésről, a vállalkozásindításról, a gerilla önéletrajzról, a személyi brandről, meghökkentő állásjelentkezésekről, de még a kellemetlen interjúkérdésekről is. Az egyes alkalmakon színvonalas előadók osztják meg saját ötleteiket és kreatív álláskereséssel kapcsolatos tapasztalataikat az érdeklődőkkel.

A programok legfontosabb eleme az önismeretszerzés, a saját élmények megosztása, a tapasztalati úton történő tanulás és a megfelelő visszajelzések, tanulságok levonása. Interaktív és kis létszámú foglalkozásokon, műhelybeszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők, ahol az egyéni készségfejlesztésen és az új ismertek elsajátításán van a hangsúly. A saját karrier ív megismeréséig csoportos és egyéni feladatok megoldásán keresztül jutnak el, aminek eredménye a tudatos karrierépítés képességének megszerzése. Ez elengedhetetlen a friss diplomásokat körülvevő, egyre élesedő versenyhelyzetben és az egyre nagyobb elvárásokat követelő környezetben.

„Nagyon tetszik a kezdeményezés, hatásosnak tartom. Arra buzdít, hogy tegyél meg mindent azért, hogy elérd az általad kitűzött célt." (P. Kármen, 22, kommunikáció szakos hallgató)

Az egyes alkalmak előzetes regisztrációval ingyenesen látogathatók. A korlátozott létszám (15-20 fő) miatt azonban érdemes ezt minél hamarabb megtenni.
További információk a programról MediaGo Alapítvány honlapján, vagy telefonon 06 20 277 9625.

A program az Európai Unió támogatásával a Mobilitás – Fiatalok Lendületben 1.2 Ifjúsági kezdeményezések keretén belül valósul meg.
Partnerek: frissdiplomas.hu, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Sajtókapcsolat: Bori Adrienn
Telefon: +36 20 277 9625
E-mail: workshop@mediago.hu

 

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Több információ Ok Nem engedélyezem