A MediaGo Közhasznú Alapítvány másfél héttel ezelőtt indította útnak Kreatív álláskeresési módszerek címmel 10 alkalmas programsorozatát. A program célja, hogy ötletes módszerek bemutatásával segítse a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését. A programsorozat nyitóelőadásának megtartására Tollas Attilát, a Scotwork tárgyalási tanácsadó cég vezető tanácsadóját kérték fel.
Tollas Attila előadásában saját 2008-as kampányán keresztül mutatta be, mennyire fontos szerepe van az „én marketing"-nek. Emellett számos nemzetközi példát ismertetett arra vonatkozóan, hogy lehet egy fantáziadús megoldással álláshoz jutni. A személyes történet és a számos nemzetközi példa bemutatása után élénk beszélgetés kezdődött. Az előadásról és a fiatalok reakciójáról Tollas Attila a következőképpen vélekedett: „Rendkívül érdekes volt figyelni a döbbenetet a hallgatóság arcán, hogy milyen kis befektetéssel, milyen elképesztően kreatív megoldások tudnak születni, amik jó esetben lenyűgözik a leendő munkáltatót. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a szokványostól eltérő álláskeresési eszközök kétélű fegyverként tudnak viselkedni. Egyrészről a munkáltatók keresik az izgalmas jelölteket, másrészről sokszor a meghatározott feladat a keresés alapja, amibe nem fér bele egy »másként« gondolkodó. A probléma pedig az, hogy a digitális eszközöket nehezen lehet kihagyni a kampányból, az így elkészült anyag valahogy majd közszemlére kerül, sőt egész életében meghatározhatja a pályázót. Ezért nagyon fontos a célok helyes meghatározása még mielőtt bármibe is kezd az álláskereső, mert az utánunk hagyott digitális lábnyomot lehetetlen eltüntetni. A célok meghatározása egyértelműen az alapos felkészülés része, ami nélkül szinte elképzelhetetlen a siker. Ezért lett az előadás mottója »A győzelem szereti a felkészülést«".
Szintén érdekes kérdés volt a „Hogyan tovább?", ami ismételten a felkészüléshez vezetett vissza. Nem hagyhatunk csak egy utat magunknak, mert a remény nagyon rossz stratégia. Előre tudnunk kell, hogy a kitűzött célokat milyen eszközökön keresztül valósítjuk meg még akkor is, ha pont a vágyott munkahelyre nem tudunk bejutni. A cél ugyanis valószínűleg nem az, hogy egy előre meghatározott cégnél egy előre kinézett helyre üljek be dolgozni. Sokkal inkább elképzelhető, hogy egy adott területen milyen eredményeket fogok elérni. Ehhez persze elengedhetetlen az önképzés, aminek a kommunikációja már túlmutat az előadás szorosan vett témáján és a személyes márkaépítést érinti.
Nagyon jó volt látni, hogy a fiatalok a beszélgetés közben a saját metódusukat kezdik el összerakni úgy, hogy azért határozottan két lábon állnak a földön. Célba ért a két, látszólag ellentmondásos üzenet is, miszerint nincsenek korlátok és szabályok, de a végeredményt a hátunkon fogjuk cipelni a jövőben. „Ennek későbbi pozitív megítéléséhez pedig elengedhetetlenül szükséges a felkészülés."
A MédiaGo Közhasznú Alapítvány következő előadásai is számos izgalmas témát dolgoznak fel, például: személyi brand, karrierépítés, meglepő állásjelentkezések és kellemetlen interjúkérdések. Az alapítvány a programok megszervezésekor nem csak a témák, de az előadók kiválasztásánál is törekedett arra, hogy az érdeklődők hasznos információikkal gazdagodjanak az előadások során.
Forrás: Humanpolitika.hu