A sztori azzal kezdődik, hogy két fiatal srác a hamburgi Miami Ad Schoolban fejleszti kreatív készségeit. Megtanulták amit meglehetett a reklámszakmáról és az erősen gyakorlati képzés által olyan projektekben próbálhatták ki magukat, ami ritka egy egyetemista életében. Már az első napon éles szakmai feladatokkal találták szembe magukat, ez az az iskola ahol a való élet az osztályterem.
Nemcsak a szakmai készségeket sajátították el, hanem kreatív és nyitott gondolkodásmódot, a világra való nyitottságot. Végeztek a suliban, gyakornokoskodtak Stockholmban és New Yorkban is, itt volt az ideje a munkaerő-piaci elhelyezkedésnek.
A fiúk ösztönös tehetséggel és a Miami Ad Schoolban tanult készségekkel nyakukba vették a világot és New Yorkban igyekeztek állást kapni. Nem könnyű kitűnni a több száz jelentkező közül, talán a tengerentúlon a legnehezebb. Aztán egyszer csak támadt az ötlet, berakják a WC-be az összeállított portfóliójukat. Elkészítették a Toilet Bookot amiben bemutatták saját magukat, tudásukat, referenciáikat, sajátos vicces stílusban.
Kilenc reklámügynökség mosdójába kérezkedtek be, ahol elhelyezték a Toilet Bookot. Így megkapták az öt percüket, amiben az ügyvezető tudtára adhatták, hogy kik ők, mit tudnak és mit akarnak. Hatékony lépésnek bizonyult hiszen a vezető nem a megszokott helyzetben az íróasztalnál, több száz jelentkezés között találkozott a fiúk pályázati anyagával. Váratlan, meghökkentő és szimpátiát kiváltó volt a WC-s trükk.
A kilenc ügynökség közül hathoz behívták interjúra, végül a BBDO alkalmazta Ákos és László kreatív teamjét. Most art directorként és szövegíróként dolgoznak a cégnél.
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptak projektjükkel kapcsolatban, nagy sikert arattak. Merészek voltak, hisz nem tudhatták sikeres lesz-e akciójuk. Nem kétséges, egy ilyen projekthez szükséges egy kis egészséges őrültség, pimaszság és kreativitás.
Forrás: jobline.hu
Megjelenés: 2013. 01. 03.